Lexiq

Vásárlási idősáv

A vásárlási idősáv az a COVID‑19-járvány miatti intézkedés, miszerint egy előre meghatározott időkeretben csak a 65 év felettiek vásárolhatnak bizonyos üzletekben.

Ennek célja a legfenyegetettebb korcsoport, az idősek védelme volt a koronavírus-járvány idején. Ha ugyanis egy idős ember ebben az időintervallumban megy vásárolni, akkor valószínűleg kevesebb emberrel fog találkozni, mint a korlátozás nélkül, és ha mégis akadnak rajta kívül más vásárlók, azok is idősek, jellemzően nyugdíjasok, akik nem mozognak annyit idegen emberek között (például nem dolgoznak a munkahelyükön, nem viszik óvodába a gyereket, nem tanulnak napi 6‑8 órában egy zárt térben stb.).

A vásárlási korlátozás bevezetését az erről szóló kormányrendelet mondta ki. Ezt az idősek és a fiatalok közötti súrlódások elkerülése érdekében igyekeztek úgy kitalálni, hogy az idősek számára is kényelmes legyen, és a fiatalok életvitelét se hátráltassa elviselhetetlen mértékben.

A 2020. november 24‑től bevezetett vásárlási idősáv például hétköznap 9‑11 óra között, hétvégén 8‑10 óra között tiltotta ki a 65. életévét be nem töltött embereket az élelmiszerüzletekből, a drogériákból és a gyógyszertárakból. A 65 év felettiek ezeken kívül is bármikor bemehetnek az üzletekbe, de ez az időszak kifejezetten csak az övék volt.

Publikálva: 2020. november 24.