Lexiq

Treadmill

Az angol treadmill (kiejtve: tredmil) szó jelentése futópad, futógép, illetve átvitt értelemben taposókerék, taposómalom.

futópadok egymás mellett egy edzőterembenA futópad egy olyan sporteszköz, ami egy végtelenített szalagot hajt az ember lába alatt, így a sportoló egy helyben maradva tud sétálni vagy futni rajta.

A taposómalom átvitt értelemben az egyhangú, unalmas, de ugyanakkor fárasztó munkát igénylő állást vagy munkahelyet jelenti.

A két jelentés nem véletlenül következik egymásból, hiszen a változatosság nélküli, rutinszerűen ismétlődő feladatokból álló, ám megterhelő munka olyan, mint kimerülten szaladni egy futópadon.

A treadmill szó a tread‑wheel (=taposókerék) kifejezésből származik. Így nevezte el Sir William Cubitt angol mérnök azt a találmányát, amit 1818‑ban kezdtek el használni a börtönökben a lusta, az őrökkel szemben ellenálló rabok megnevelésére. Ez egy 24 küllőből álló, óriási kerék volt, amin a rabok napi nyolc órán át egymás mellett állva, felfelé lépkedtek, a kerék pedig egy vízpumpát vagy gabonaőrlőt hajtott. A szerkezet Angliában és Amerikában évtizedekig használták, de mivel a túlzott fizikai megerőltetés az elégtelen táplálkozással karöltve gyakran vezetett sérülésekhez és betegségekhez, a 19. század végén felhagytak a használatával. Maga a futószalag elvén működő gép akkor került ismét divatba, amikor az 1960‑as években Kenneth H. Cooper amerikai orvos bebizonyította az aerob edzés egészségügyi előnyeit, és virágzásnak indult a sportolásra szánt futógépek gyártása.

Publikálva: 2021. november 10.