Kistermelő
A kistermelő olyan ember, aki a saját maga által termelt árucikket kis mennyiségben árusítja közvetlenül a fogyasztó számára, vagy gazdaságának legfeljebb 40 km‑es körzetén belüli vendéglátóhely számára (tehát másik kereskedő számára nem).
Maga az árucikk lehet saját gazdaságban megtermelt alaptermék (pl. szilva, paprika, káposzta, dió, nyers tej, tojás, sertés, méz), ebből általa előállított élelmiszer (pl. szilvalekvár, szárított paprika, savanyúság, dióolaj, sajt, majonéz, füstölt kolbász), vagy akár a kistermelő által összegyűjtött, vadon termő alaptermék (pl. gomba, medvehagyma, bodza).
A termék előállítását és árusítását nem csak a kistermelő egymaga végezheti, ebben részt vehet házastársa vagy élettársa, 18 év feletti gyermeke, szülője, nagyszülője, testvére, illetve a vele egy háztartásban élő személyek is.
A kistermelői tevékenység feltételeit, az általa végezhető szolgáltatásokat és az árusítható mennyiségek meghatározását az 52/2010. (IV. 30.) FVM rendelet szabályozza.
Kapcsolódó szavak: termelői piac, őstermelő
Publikálva: 2021. április 4.