Lexiq

Istállózó állattartás

Az istállózó állattartás az, amikor az állatokat egész évben fedett, zárt istállóban tartják, és folyamatosan takarmányozzák, miközben szakszerűen gondozzák őket.

A takarmányozás annak megfelelően történik, hogy milyen célból tartják az állatot, hiszen a táplálás ideje és a táp összetétele hatással van a tej, a tojás, a hús tulajdonságaira. Az istállózó tartás lényege tehát nem elsősorban az istálló épülete, hanem az etetés mennyisége és minősége.

tehenek egy istállóban etetveEz a tartásforma nagyobb anyagi befektetést, több jelenlétet és megerőltetőbb munkát igényel, mint a ridegtartás. A nagyobb ráfordítás azonban magasabb hozamot eredményez, hiszen kisebb területen több állat tartható így, és az állatok az előre megtermelt takarmánytól gyorsabban híznak, mint ha csak azt ennék, amit maguk találnak a legelőkön. Éppen ezért az istállózást inkább a gyors, nagyüzemi termelésre célzó tenyésztők alkalmazzák.

Mivel az istállózás a földművelésből élő térségekben elterjedt, ezért amennyiben az állatokat kihajtják a legelőre, jellemzően a learatott gabonaföldekre vagy a megműveletlenül hagyott szántóföldekre viszik őket.

Szinonimái: istállózás, kezes tartás, jászlas tartás, igás tartás, intenzív állattartás, belterjes állattartás

Bővebben: Tartásmódok (Arcanum)

Publikálva: 2022. szeptember 21.