Lexiq

Élelmiszer-adalékanyag

Élelmiszer-adalékanyag minden olyan, egy élelmiszer részét képező, annak összetevőjeként elfogyasztott anyag, amit a gyártása, feldolgozása, kezelése során adnak hozzá, és amit önmagában általában nem fogyasztunk, és nem szoktunk élelmiszerek összetevőjeként használni.

Az élelmiszerekhez azért szoktak adalékanyagokat adni, hogy az olcsóbbá tegyék az előállításukat, megkönnyítsék a tárolásukat, vagy javítsák valamilyen tulajdonságukat.

Például élelmiszer‑adalékanyag lehet egy tartósítószer, színezék, ízfokozó vagy egy állományjavító.

Az adalékanyagok használatát törvény szabályozza. Az Európai Unió által jóváhagyott és biztonságosnak tartott adalékanyagokat egy E betűvel, és egy utána szereplő számmal jelölik, azonban a csomagoláson nem minden esetben ebben a formában szerepel. Az E412 például egy sűrítőanyag és stabilizálószer, de guargumi néven is szerepeltethetik.

Nem minden adalékanyag mesterséges, szintetikus úton előállított. Léteznek természetes, élelmiszer nyersanyagokban is megtalálható vagy azokból származó E számokkal jelölt adalékanyagok is. Az E330 például a citromsav, az E300 pedig a C-vitamin jele.

Az interneten sok helyen lehet találkozni olyan véleményekkel és listákkal, amik alapján minden E‑számmal jelölt adalékanyag káros, és be kellene őket tiltani. Ezek a cikkek gyakran téves, félrevezető információkat tartalmaznak, ezért mindig érdemes független, tudományos kutatáson alapuló forrásból is megerősíteni a bennük olvasottakat.

A megengedettnél nagyobb mennyiségben fogyasztva egyes adalékanyagok valóban károsak lehetnek, illetve bizonyos adalékanyagokat az arra érzékenyeknek kerülniük kell, más adalékanyagok pedig nem felelnek meg egyes vallási vagy étkezési (például vegán) előírásoknak. Korábban volt arra példa, hogy egy‑egy engedélyezett adalékanyagot utólag egészségügyi okokból be kellett tiltani vagy a felhasználható mennyiségét korlátozni kellett, ezért vannak, akik emiatt bizalmatlanok a különböző adalékanyagokkal szemben. Sok adalékanyag együttes, illetve más összetevők jelenlétében való szervezetre gyakorolt hatását nehéz megbecsülni, ezért sok helyen (például az élelmiszer‑biztonsággal foglalkozó állami szervezet, a Nébih oldalán) ajánlják a túl sok adalékanyagot tartalmazó élelmiszerek kerülését.

A feldolgozott élelmiszerek az adalékanyagok mellett gyakran tartalmaznak az ajánlott napi mennyiséghez képest túlságosan sok sót, zsírt vagy cukrot, és mindezzel együtt a kerülésük összességében egészségesebb étrendhez vezethet.

Bővebben: E-szám kereső (Nébih)

Publikálva: 2021. március 12.