Lexiq

Drákói

A drákói szó jelentése szigorú, könyörtelen.

Drakón faragott arcképe az USA legfelsőbb bíróságának könyvtárábanA kifejezés Drakón ókori görög politikus nevének latin Draco alakjából származik. Drakón fektette le az első görög törvényeket, amelyek a legenda szerint szinte minden vétségért halálbüntetéssel fenyegettek. Ez azonban egy téves hiedelem, amit az ókori életrajzíró Plutarkhosz terjesztett el Párhuzamos életrajzok című, tömegek által olvasott fő művében, amiben a hatalom fontos szereplőinek életét írta meg 22 kötetben. Amikor azonban előkerült egy Drakón után 200 évvel később újravésett törvényi tábla, kiderült, hogy a törvényhozó kifejezetten méltányos természetű volt, aki nemhogy az apró vétségeket, de még a nem szándékos emberölést sem büntette halállal. Sőt, mivel a társadalmi béke megőrzését tartotta elsődlegesnek, ezért ilyen esetben a gyilkos elítélése helyett önkéntes száműzetésbe küldte őt, hogy ezzel megelőzze az akkoriban szokásban lévő vérbosszút. Drakón tehát kizárólag a szándékos emberölést büntette halállal.

A kifejezés leggyakrabban a drákói szigor, a drákói rendszabályok, a drákói intézkedések szókapcsolatokban hangzik el, amelyekben ezek keménységét, merevségét hangsúlyozzák, az azóta nyilvánvalóvá vált téves legenda ellenére.

Bővebben: Drákói szigor: a tárgyakat is halálra ítélték (24.hu)