Lexiq

Antigén

Az antigén olyan anyag, ami a szervezet számára idegen, és ezért az immunrendszer védekező reakciót indít ellene. Ezek általában a sejtek felszínén lévő fehérjék vagy poliszacharidok.

antigén kötődése az ellene termelt antitesthezA védekező reakció során az immunrendszer antitesteket termel, melyekkel a káros anyagot (például vírust, baktériumot, idegen vörösvérsejtet, pollent vagy bármilyen mérgező molekulát) el tud pusztítani.

Az immunrendszer számára azonban idegenekké válhatnak a test saját molekulái is, ha azok kórosan megváltoznak (pl. rák esetében a tumorsejtek), vagy ha maga az immunrendszer tévesen működik (pl. az autoimmun eredetű rheumatoid arthritisz esetében az ízületek).

Az antigén szót Detre László magyar mikrobiológus alkotta meg 1903‑ban az antiszomatogén (= nem testi eredetű) kifejezés rövidítéseként, miután megértette, hogy az immunválaszt egy "testidegen" anyag váltja ki. Ugyanakkor az is igaz, hogy az "antitestgén" találóbb név lett volna, utalva arra, hogy ez indítja be az antitestek termelését (a görög -gén utótag jelentése valamilyen eredetű, valamit létrehozó).

Az antigén és az antitest szavakat sokan keverik egymással. Hogy melyik melyik, azt úgy a legkönnyebb megjegyezni, hogy az antigén az idegen, míg az antitest a saját testünk által termelt anyag.